„ A tánc, levegő az élethez, a fejlődéshez!”

2017. őszén a táncműhely megmutatja igazi arcát. Az ép emberek táncoktatásán túl, a fogyatékkal, elsősorban a mozgásszervi fogyatékossággal élő gyermekeknek és felnőtteknek ad lehetőséget a műhely, hogy mindennapjaikban jelen lehessen a mozgás és a tánc, elérve, hogy életminőségük javuljon, erősebbek, bátrabbak, boldogabbak lehessenek.

Rózsa Viktória

A tánc az ember egész létezését végigkíséri. A tánc, ami megjeleníti mit is gondolok, érzek belül a zene hallatán vagy akár zene nélkül, a mozgásom által kivetítve.

Szerencsés és hálás vagyok, mert a tánc és annak szeretete átitatta már korai létemet, lehetőséget mutatva, a bár megfoghatatlan, de mégis bármikor előhívható eszköz használatára. Három éves korom óta táncolok. Kezdetben klasszikus balettet, később társastáncot tanultam, és a balett az, ami a jelenben is szüntelen kísér.

Az egészségügyi pályát választottam, tanultam, diplomákat szereztem, dolgoztam és mindeközben táncoltam. Szerettem volna összekapcsolni a táncot a segítségnyújtással. Komplex rehabilitáció Msc. szakot végeztem, közben táncoktatóvá váltam és e kettő ötvözetével szeretném elérhetővé tenni az ép és mozgássérült embereknek a táncvilágát, szeretetét, megismertetni velük az elfogyhatatlan boldogságpirulát.

A tánc, ami helyhez, napszakhoz, tárgyakhoz nem köthető és ha megvonják elérhetőségét, belül szüntelen folytatódik. Ott volt, van és lesz, mint tökéletes eszköz a megnyilatkozásra, minden ember számára, legyen az gyermek, fiatal vagy idős. Akár ép, akár mozgásában vagy értelmében akadályozott emberekkel foglalkozom, fontosnak tartom hogy az speciálisan a csoportra vagy egyénre vonatkozzon, felhasználva és elsajátíthatóvá téve a balett és társastánc elemeit, gyakorlatait. Célom a saját mozgósítható készlet megismerése, felébresztése, fejlődésre hívása, vagy bizonyos betegségekben, állapotokban szinten tartása, miközben a testtudat átalakul, fejlődik, a fejlődéssel pedig az öröm megjelenik. A tánc a mozgás művészete, az idegrendszer és a fizikai testünk közös alkotása, melyben a lélek felszabadul és segít bennünket a mindennapi életünkben, a boldogság és teljesebb, egészségesebb élet elérésében.

Tánctábor

Jó helyen szeretnéd tudni táncolni vágyó örökmozgó gyermekedet?

Ha gyermekedet érdekli a táncterem és a tánc világa, szeretne közelebbről megismerkedni a balett, standard és latin táncokkal, szeretne egy olyan élményt hazavinni, amit egész életén át felhasználhat, akkor a Rózsa Viktória Mozgásműhelyben van a helye!

Kis létszámú turnusokban (10 fő) gyermekednek lehetősége nyílik a táncelőkészítő gimnasztikával a helyes testtartás és mozgáskultúra kialakítására, a csoport által választott táncok koreográfiájának megtanulására.

A nyári szünidőben, alsós csemeték részére, 2021. június 28-tól, 2021. július 23-ig heti turnusokban hétfőtől-péntekig, 8-16 óráig táncoktatást, ellátást és gondos odafigyelést biztosít a mozgásműhely!

Balletic Torna

Balett gyakorlatokra és mozdulatokra épülő, de más táncirányzatból is átvett, beépített mozgásforma. A mélyizmok erősítésével és nyújtásával hajlékonyságodat, erődet, energiádat, nőiességedet visszanyered. A benned lezajló pozitív változásokat nem csak Te, hanem a...
Részletek

Gimnasztika és tánc gyerekeknek

Az ép és mozgáskorlátozott gyermekeknek ad lehetőséget a tánc világának megismeréséhez. Speciális, személyre szabott, a gyermek meglévő mozgáskészletéhez igazodó, örömet, fejlődést, eredményeket és rendszeres kikapcsolódási (sportolási) lehetőséget nyújtó...
Részletek

Társastánc felnőtteknek

A kurzust azoknak a felnőtt, vagy idősebb korban lévő pároknak ajánlom akiknek kimaradt, vagy kevésbé adatott meg az életében, hogy megismerkedjenek és részesei legyenek a társastánc nyújtotta élményeknek. A társastáncot nézve, a szemnek nyújtott tetszés és csodálat...
Részletek

Társastánc mozgásában akadályozott embereknek

Ez a számomra örömteli kezdeményezés lehetőséget teremt, hogy azok az embertársaink is megtapasztalják a társastánc nyújtotta élményeket és a tánc pozitív, testre és lélekre ható gyógyító hatását, akik eddig ki voltak rekesztve a táncterem világából. Az...
Részletek

Tánc Parkinson-kórban szenvedőknek

A tánc és a tudatos irányított mozgás, a Parkinson-kór hatásai ellensúlyozásának egyik leghatásosabb módja. Ez a betegség az agy azon részeit kevésbé érinti, amely a tudatos, tervezést igénylő mozgásokat irányítja, így elkerülhetővé válnak a sérült agyi áramkörök,...
Részletek

RÓZSA VIKTÓRIA MOZGÁSMŰHELY

Áraink

egyéni vagy egy párnak foglalkozás

6 000 Ft / óra

egy alkalmas

(4-8 fő van a csoportban)

2 000 Ft / óra

havi bérletes

(4-8 fő van a csoportban
heti 2x1 óra)

13 000 Ft / fő  

Terembérlés

(1 órára)

3 000Ft / óra 

Blog

A tánc mindenkié

A tánc mindenkié

A legfontosabb, a tánc által a saját mozgósítható készlet megismerése, felébresztése, fejlődésre hívása,  miközben a testtudat átalakul, fejlődik, a fejlődéssel pedig az öröm megjelenik. https://www.facebook.com/ABCNews/videos/10155399501088812/

bővebben

Kapcsolat

10 + 7 =

4029 Debrecen

Eötvös utca 20.

+36 (30) 908 – 5003

rozsaviki99@gmail.com